58. Az utolsó

Igen, ez is elérkezett. Utolsó bejegyzésemet írom.

Szombat reggel egészen időben ébredtem, akkor már nagyjából mindenki fent volt (kivéve Riitát :D). Megreggeliztem, megettem az utolsó szelet finn kenyeremet, meg sonkámat és sajtomat. Utoljára megmostam a fogam, utoljára felöltöztem. Nagyon fura volt. A pakolást is sikerült időben befejezni (és - ahogy itthon néztük, valószínűleg semmit nem hagytam ott :) Arra is volt még időm, hogy kinézzek Mantához és Ramonához, megölelgettem még őket, elköszöntem tőlük is. Közben még a Nap is kisütött :)

Ahogy visszaértünk, ülhettünk is le ebédelni, hmm, az utolsó falat makkara, az utolsó korty tej... nagyon nem voltam éhes (inkább ideges voltam...vagy nem is tudom... szóval a gyomrom az görcsben) de azért becsületesel lenyomtam mindent, sőt elfogadtam az útra összekészített kis gyümölcsöket is. Fél egykor aztán eljött a pillanat... ami közös sírásba torkollott. A fényképezés alatt még úgy-ahogy tartottuk magunkat, de aztán amikor Roosától búcsúzkodtam, mindenkinél eltörött a mécses. (Ehh, megint tiszta könny a szemem, ahogy ezt írom :D). Néhány perc után aztán csak elengedtük egymást Roosával, beszálltam Mattival és Riitával a kocsiba...és hát ennyi volt. (Roosa egyébként azért nem jött velünk, mert Matti és Riita mentek tovább Svédországba a hétvégén hajóval, és ez a kettejük kirándulása, meg Roosa egyébként se hagyhatja otthon a lovait 3-4 napra).

A 2 és fél órás út nagy részét Riitával szinkron-sírással töltöttük, meg közben igyekeztem még annyit beszélgetni velük, amennyit csak lehet, és persze a tájat is nézni, amíg megtehettem. Meglepően gyorsan odaértünk a reptérre, ahol óriási sor fogadott minket, de szerencsére Feriék már hamarabb beálltak, szóval nekünk csak be kellett csatlakozni. Riita és Matti hajója 5kor indult, szóval négykor már a kikötőben kellett lenni, az pedig igen messze van a reptérről, szóval negyed négy körül nekiláttunk a búcsúzkodásnak... nagy ölelések, rengeteg sírás (még Matti is...), meg aztán igyekeztünk még pár kedves szót kipréselni magunkból, mielőtt elválunk. És aztán... ennyi volt, egyik percben még könnyes szemükbe néztem, a másikban pedig eltüntek a kijárat ajtaja mögött. Kseniáék is elbúcsúztak közben, mert nekik meg a buszuk ment.

Viszonylag hamar sorrakerültünk, és habár mindkettőnk poggyásza túlsúlyos volt, csak továbbengedték mindenféle kötözködés nélkül. A kézipoggyász ellenőrzése ismét sok ideig tartott, sőt meg is lettünk motozva, mert becsipogott rajtunk valami (rajtam a csizmám csatja). Ezek után pedig már csak a várakozás következett, és hamarosan a repülőn ültünk. Ismét szép időnk volt, bár azért viszonylag sok felhő felett repültünk el. A kaja természetesen megint jó volt, husi szósszal, krumplival és répával, meg aztán csoki, nyami :). A kis tv-n megint iszonyat unalmas műsorokat adtak, pedig reméltük, hátha Muumin epizód lesz, de hát nem. Az utazás közben főleg beszéelgettünk zenét hallgattunk és sírunk, jók vagyunk :).

2 és fél óra után már magyar földön küzdöttünk a csomagjainkkal, odakint pedig a családom várt óóóóriási öleléssel :) Jó érzés volt újra élőben látni öket :). A hazafele utat meséléssel és soksok nevetéssel töltöttük, bár azért ha a családról kérteztek, akkor inkább sírtam, mint beszéltem :). 1o óra után értünk haza, még gyors odaadtam az ajándékokat, pakolásztam ilyenek, majd pedig aludni tértem. Ma már találkoztam a nagyszüleimmel is, holnap pedig megyek a suliba.

Tehát ennyi lett volna, Kedves Olvasóim... mindenkinek szeretném megköszönni azt, hogy olvasta a blogot, hogy kommentált, hogy írt mailt, hogy keresett, nagyon-nagyon jól esett :). Külön köszönet ama hűséges olvasóimnak, akik eme tevékenységeket hetente többször is megtették :). Akik meg nem olvasták, azok nem tudják, miről maradtak le :D

Ígértem még egy bejegyzést, nem tudom ki emlékszik rá... sikerült megmentei a tallini és helsinki-i képek nagy részét, szóval a héten valamelyik nap azokat is felteszem. Tehát tessék visszajönni :D

A blogot nem fogom letörölni, mindig elérhető lesz. (hacsak a szolgáltató le nem szedi, de hát miért tenné).

Bocsánat, de nem nagyon tudok már többet írni... ezt is nagyon nehéz szívvel hoztam össze, gyakran el-elakadtam :( Azért csak fura két és fél hónap után hirtelen beszüntetni a dolgot :). Hiányozni fog nagyon... Finnország is, minden, amit ott tapasztaltam, akivel ott találkoztam, ugyanakkor tudom, hogy egyszer úgyis vége kell, hogy legyen a dolgoknak, akármennyire jók is azok. :). Még egyszer szeretném megköszönni a lehetőséget azoknak a nagyszerű embereknek, akik ezt az egészet lehetővé tették számomra! Örök emlék marad, az egyszer biztos. Kedves fogadócsaládommal tartani fogjuk a kapcsolatot, éljen az internet :) Remélem, hogy fogok még velük találkozni egyszer, valamikor.

Bocsi, ha pár billentyűt elütöttem - az itthoni billentyűzet teljesen más- Bocsi, ha a mondatok értelmetlenek lettek - ezeket is nehezen hoztam össze.

Kiitos mindenkinek! :) (L)